John Galsworthy: Modern komédia

John Galsworthy (Kingston upon Thames,1867 augusztus 14.-London, 1933 január 31.)

Kiadó:Európa Kiadó, 1960

Előbbi bejegyzésem, és az előbbi regény folytatása a Modern komédia. Ennek középpontjában már a fiatalabb generáció áll, akik itt már húszas éveikben járnak. A legjelentősebb szereplők Michael Mont, és neje Fleur, aki Soames egyetlen gyermeke, illetve Jon Forsyte és felesége.

Ebben a regényfolyamban az egyes szereplők jellemének fejlődése áll a középpontban, amely életkorukkal, s a huszadik század első felének eseményeivel függ össze. A hirtelen változások néha még a legújabb generáció számára is nehezen befogadhatónak tűnnek, nem csoda hát, ha drága Soames barátunkat is érzékenyen érinti.

Kedvenc idézetem is ebből a regényből származik. Michael Mont az apósához fordul, s ezt mondja neki:
"-Megmondaná nekem apám, miben hisz maga?"
Mire Soames válasza:
"-Abban, hogy ami jó volt az apáméknak, jó nekem is. Az emberek manapság mindentől túl sokat várnak; azt kutyába sem veszik, hogy élnek."

Ezen kívül van egy másik is, bár az is lehet, hogy ezt még a Forsyte sagából írtam ki, de nem biztos.

"...a rossz sejtelmek gyönge bábjából oly könnyen kifeslik a pánik pillangója..."

Ebben a regényben a történet néha kissé vontatottá válik, főleg akkor, mikor Michael elmélkedéseiről van szó, a foggartizmussal kapcsolatban. Ebben az a különösen érdekes, hogy ha Google-ban rákeresek a "foggartizmus szóra, nem ad ki találatot :) Tehát már azt sem tudom, hogy ez valamilyen létező dolog volt-e egyáltalán. De mindegy is, csak éppenséggel furcsa.

Miközben olvastam a regényt, elgondolkodtam azon, hogy ki volt a leginkább, illetve legkevésbé szimpatikus szereplő. Számomra abszolút pozitív személyiség volt a fiatal Jolyon Forsyte és az öreg Jolyon is, majd a végére Soames Forsyte is egészen szimpatikussá vált, leszámítva azt a tényt, hogy élete végéig úgy tekintett a nőkre, mint tárgyakra, amiket a házasság után birtokba vett. Érdekes módon a legkevésbé szimpatikus Soames lánya, aki éppen ezt a birtoklási vágyat örökölte az apjától. Bármi rossz is történik vele, valahogy nem tudtam egyszer sem sajnálni. Sem akkor, mikor Jon nem vette feleségül, sem Mont-tal vló házasságkötésekor, sem pedig mikor megpróbálta házasságtörésre rávenni Jont, de az mégis visszautasította.

Összességében tehát igen értekes darabja ez a regény is az angol irodalomnak.