John Galsworthy (Kingston upon Thames,1867 augusztus 14.-London, 1933 január 31.)
Kiadó:Európa Kiadó, 1960
Tekintve, hogy mióta befejeztem ezt a regénysorozatot, már eltelt jó pár hónap, illetve túl vagyok egy vizsgaidőszakon, és 3, de inkább 4 új könyvön, emlékeim már kissé berozsdásodtak. Mindezen tények figyelembe vétele mellett mégis örömmel idézem fel magamban e könyvek(2 kötet) olvasásának örömeit.
Maga a regény, mint már említettem, két kötetes formában került hozzám, a nagymamámtól, aki morbid módon meg is jegyezte, hogy amint elolvastam, megkapom a Modern komédiát is, de ha addig meghalna, akkor úgyis megkapom örökségként. Szerencsére még él :) .
A regény egy többgenerációs család történetét meséli el. Maga a családfa annyira bonyolultnak tűnik elsőre, hogy vagy az író, vagy maga a kiadó egy leporellószerűen kihajtható lapot szentelt a családfa rövid felvázolásának céljára. Szerencsére az ember az első 50 oldal elolvasása után már nagyjából ismer mindenkit, aki fontos, így aztán már ritkábban kell visszalapozni. Egyetlen hátránya csupán, hogy a történet egy részét már előre tudjuk, mivel fel vannak tüntetve a házasságok és elválások is. Függetlenül ettől viszont nagyon is élvezhető a történet, mert az író zseniálisan kavarja meg az eseményeket, s noha mindezt abszolút életszerűen teszi, mégis váratlanul hatnak a fordulatok.
A történet egy eljegyzési partival indul, ahol rögtön megismerhetjük a család magját képező hét testvért, s közülük is a legfontosabbat, Soames-ot. Az ő személye végigkíséri az egész regényfolyamot, később még a Modern komédiában felbukkan. Sziklaként, biztosan áll a talpán, rendkívül megbízható és becsületes, ő a fő szervező, ő rendezi a temetéseket, ő az ügyvédje minden családnak, a vagyoni ügyek is az ő kezében futnak össze. Így leírva úgy tűnhet, hogy a társaságnak is ő áll a középpontjában, de valójában nem. Csendes, eszes fickó, aki meghúzódik a háttérben, de nem az a számító fajta, inkább az, aki szívesen segít bárkinek, cserébe elkerül minden nyilvánosságot.
Mikor olvastam a regényt, kezdetben kavargott a gyomrom ettől a szereplőtől, hímsoviniszta, irritáló személyisége taszított, s szívesebben olvastam más szereplőkről, mint róla, izgultam Irene-ért, hogy végre megszabaduljon tőle. De ahogy kezdtem elérni a második kötet vége felé, úgy alakult át ez az érzés valamiféle szánalommá, s lassan rokonszenvvé.
Szimpatikus volt nagyon a regényben, hogy ugyanazon dolgokat más-más (akár 3-4!) ember szemszögéből világította meg. Több szereplőnél is jelentős jellemváltozás szemtanúi lehetünk, s ez megint csak bonyolítja a történetet.
Összességében tehát kijelenthetem, hogy régen olvastam ennyire jó könyvet, s ami igazán értékessé teszi, hogy sok-sok igazság van számos kijelentésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése