Thomas Mann(Lübeck, 1875. június 6.-Zürich, 1955. augusztus 12.), német író
Fordította: Szőlőssy Klára
Kiadó: Európa Könyvkiadó,1960
Ennek a regénynek úgy kezdtem neki, hogy emlékeztem rá, amit a nővérem mondott róla még 10 évvel ezelőtt: hosszú, vontatott, és iszonyúan unalmas. Bevallom őszintén, néha nekem is ez a két szó jutott az eszembe, de erről majd később. A másik ember, aki mesélt erről, az a középiskolai biológiatanárom, Hubayné Hidegkuti Rita, aki megemlítette egyszer, hogy a pneumothoraxot mesterségesen is elő lehet idézni, terápiás célzattal.
A történet azzal indul, hogy az ifjú Hans Castorp meglátogatja Joachim Ziemssen-t, egy közeli rokonát a Berghof szanatóriumban, de végül ott ragad, hét évre. Időközben megismerkedik két érdekes, igen művelt férfiúval: Naphtával és Settembrinivel,az olasszal. Az olasz mintegy a szárnyai alá veszi a fiút, az "élet féltett gyermekét". A két öreg vitája érdekes, de néha hosszú oldalakon át húzódik, és ez az, ami bizony néha kissé vontatottá teszi a történetet. Egy dolog azonban mégis furcsa, mégpedig az, hogy utólag sok minden eszembe jut kettejük elmefuttatásaiból, és elgondolkozom rajta. És ilyen értelemben hasznos volt őket elolvasni.
Az egész történet tulajdonképpen egyfajta szimbolikus menekülés a valóságból, s Hans úgy húzza meg magát itt, hogy teljes biztonságban érzi magát, érdekelni kezdi sok minden a betegségekkel, emberi testtel és lélekkel kapcsolatban. Főleg azért, mert megismerkedik egy renitens ajtócsapkodóval, Clawdia Chauchat-val, aki felborzolja érzékeit "tatár szemeivel".
Olvasás közben elképzeltem, hogy mi is lesz a történet vége. Részben sikerült eltalálni, már ami Joachimot illeti. De számomra meglepő, ugyanakkor rendkívül érdekes volt a fordulat, ami Hans életében beáll.És ennek okai is. Kicsit olyan volt ez a fiú végig számomra, mint aki nem akar felnőni, életét elvtelenül, szenvedélymentesen éli, s bár választott hivatása nemes és szép (hajómérnök), mégis mást választ végül, és ebben már érezni, hogy hét év alatt mennyire megváltozott, köszönhetően önmagának és nem utolsósorban Settembrini úr tanításainak.
Mint leendő állatorvos, érdeklődve olvastam azokat a részleteket, amelyek Hans orvostudományok iránti érdeklődését mutatják. Hitelesen és érdekesen részletezi Mann, miket olvasott a fiú, milyen hatással volt rá.Számomra különösen érdekes volt ez, mivel az is kisejlik belőle, hogy milyen magas szinten volt már a XX. század elején a tudomány. Vannak viccesen hangzó kifejezések, amiket ma már megmosolyogna bárki, aki kicsit is konyít az orvostudományhoz, de azt hiszem. ez akkoriban megállta a helyét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése